Valami még tart, valami rég taszít. Recsegsz-ropogsz, mint ódon híd a többszörös súly alatt, szenvedsz, mert vonz magával a hűs, tiszta víz egy másik, nyugodt mederbe, miközben a zavaros, dühös hullámokat nézed, ahogy tépik, marják a lábad a magukkal sodort hordalékkal, a szeméttel, amit már régen elfelejthettél volna, de a hosszú évek vájta gödrök örvényei nem engednek szabadulni, eltűnni. Menekülnél, de csak a zűrzavart taposod magad alatt, s a kemény, piszkos hab lassan elfedi előled a csillagok fényét…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: