18.48.
Nagy nehezen összebuheráltam egy facebook oldalt, de egyelőre nem enged közzétenni. Legalábbis zenét nem. Ami sajnálatos, mert “zene nélkül mit érek én”? 🙁 Lehet elég lett volna egy sima facebook-os profil, de már olyan zizzent az agyam, hogy ma már nem járok utána az biztos.
Amúgy úgy látszik rám jár a rúd, ma az óriás metszőollóval sikerült leszúrni magamat, konkrétan tenyéren szúrás játszott be, de ma aztán tényleg dőlt a vérem, meg a könnyem is, mert az eset kapcsán valódi hisztéria tört ki rajtam. Valójában Nőci nyugtatott meg, míg nagy melák Férj csak lesett közben, bár volt egy suta próbálkozása holmi fejsimire, de eléggé rárivalltam, hogy meg se próbálja. Gondolom azért reagáltam így, mert egyfolytában előttem lebegett az, amikor a kerti székben ülve adta az ívet a gallyazási technikám alá… és hát a legszívesebben őt gallyaztam volna le akkor. Tudom disznóság, hogy ilyeneket írok, pedig megfogadtam még a blogolás megkezdése előtt, hogy ez a rész tabu marad. De nem bírom megállni mégsem. Talán azért nem, mert a könnyhullatós hisztéria közben rájöttem, hogy igazándiból nem a vér és a sebesülés miatt bőgök, hanem mert leperegtek előttem az elmúlt évek epizódjai, és egy pillanat alatt kurvára elegem lett az egészből. Főleg a mindig, minden körülmény között erősnek maradni részből. Na ilyen is van…
21.28.
A “Na ilyen is van.” után akartam belekezdeni egy másik értetlen ügy leírásába, de megszomjaztam és ezért lementem a konyhába. Nőci a teraszon olvasgatott. Kérdem tőle: – Kutya hol van? – Itt volt az előbb. – olvasott tovább. Nagyon rossz érzésem támadt, így kiléptem, hogy egy pillantást vessek a kapura. Egek ura! A kapu tárva-nyitva volt, Kutya sehol. Olyan szívdobogást kaptam, hogy az nem igaz! Hát nekem a Kutya a második gyerekem! Ordítottam Férjnek, hogy azonnal hozd a slusszkulcsot és gyerünk. Halálosan ideges voltam és egyre jobban az lettem, ahogy számba vettem a lehetőségeket, hogy merre mehetett Kutya. Ha lement a völgybe, akkor ott megy a villamos. Ha hegynek felfele ment, akkor kijut a forgalmas autóútra. Ha az utca másik fele felé indult, akkor a főútvonalra, ahol buszok is járnak. Szóval kezem-lábam remegett a rémülettől. Abban maradtunk, hogy Nőci itthon marad, arra az esetre, ha a szökevény hazajönne magától, legyen aki beengedi. Amikor kihajtottunk az utcára éppen akkor jött az egyik szomszéd srác motorral, és ő mondta, hogy a kis utcán látta lefelé menni pár perce. Nagyon rendes volt, mert rögtön utána indult, hogy visszacsalogassa. Férj totál lassan vezetett, amitől csak még idegesebb lettem. Az utca közepén ki is szálltam, mondván, hogy inkább én meg megyek a másik irányba saját kocsival. Rohantam vissza a kocsimért. Kb. olyan mutatványt levágtam, mintha San Francisco utcáin autósüldözésben vettem volna részt. Egy kör, két kör, itt is megállni, ott is megállni kérdezősködni. Vissza a hegyre a szűk utcába. És ott volt egy hölgy, aki azt mondta, hogy éppen most volt itt, de elment egy motorossal. Automatikusan megköszöntem és már fordultam is. Annyit még hallottam: – Nagyon jámbor, barátságos kutya… Befordultem az utcánkba, és messziről láttam, hogy Nőci az utca közepén ölelkezik a szökött Kutyával. 🙂 Az nem kifejezés, hogy kövek gördültek le a szívemről. Én is elsírtam magam. Nagyon rendes volt a szomszéd srác, hogy segített, és hála az égnek, hogy pont akkor jött haza, amikor Kutya éppen szökésben volt. De a többi szomszéd is nagyon rendes volt, mert mire visszajöttem, Nőci mondta, hogy már többen is elindultak keresni. Később nekik is megköszöntük a segítséget.
Aztán telefonáltam férjnek: – Hazajöhetsz. Már itthon van.
(A kapuval meg az a baj, hogy már többször kinyílt magától, zsákbamacska ez a távirányítós cucc, mindig is utáltam, megbízhatatlannak tartom. Holnap Nőcivel átszereljük manuális üzemmódra. Férjet hiába kértem, hogy még ma tegye meg, elbagatelizálta. No nem baj. Én meg Nőci úgyis jobban értünk hozzá. És amíg nem lesz biztonságos a kapu, addig egyedül nem engedjük ki a csavargót.)
Más rosszról ma már nem is akarok hallani.
Hülye nap ez a mai…
Ui.: És a chip mellé kell egy ilyen kütyü is:
Fotó: www.tferi.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: