Június 15. vasárnap

12.36.

Túl vagyunk a ballagáson. Én nem tudom, de nekem az ilyen jellegű eseményekben a boldogságon kívül mindig van egy nagy adag szomorúság is. Persze, azért örülök, hogy sikeresen magunk mögött hagytuk az iskolát, viszont nem hinném, hogy olyan nagy cucc lenne az általánost elvégezni. Esküvőkön is képes vagyok szomorú lenni, mert mindig belegondolok abba, hogy jaj, de nem tudják még, hogy mi vár rájuk, közben meg mindenki örömködik mindenki szeme láttára. Ellenben előttem filmszerűen leperegnek a lehetséges perecelések listái. Jó, ne legyek már ennyire pesszimista…

13.04.

Megnéztem a ballagásról készült fotókat. A Nőci természetesen gyönyörű, többiek is rendben vannak, ám én úgy döntöttem, hogy keresek valami itthon végezhető munkát, valamint áttérek a teszkós éjszakai vásárlásra (remélhetőleg éjjel minden ismerősöm otthon tartózkódik, így nem fenyeget a veszély, hogy bárkivel is összefussak). Napszemüvegben!

13.35.

Beálltam a kocsival, mert tegnap kint hagytam az utcán. Hát, bassza meg, nem kellett volna belenéznem a visszapillantó tükörbe. Elgyötört, vén satrafa.

14.13.

Lehet, hogy felhívom azt a valamikori iskolatársamat, aki plasztikai sebész lett, és kérdezek tőle pár dolgot.

15.20.

Vajon egy magánrendelőben – ahol műtenek -, újraélesztésre is be vannak rendezkedve?

20.08.

Egész nap tartottam magam a napi ötszöri és kis mennyiségű étkezéshez, de jelenleg úgy néz ki, hogy a mogyoróvaj beleköpött az új életmód kialakításába. 🙁