11.05.
Felhívtam férjet, hogy elintézte-e, amire tegnap megkértem. Természetesen még nem jutott rá ideje (hangzott a válasz), ami egyenlő azzal, hogy pontosan abban a pillanatban jött rá, hogy elfelejtette, ahogy rákérdeztem. Na sebaj, már megszoktam. Persze, annyira nem sebaj, mert fenyeget annak a veszélye, hogy lassan úgy kell foglalkoznom vele, mintha egy túlkoros gyereket nevelnék.
11.30.
Úgy egyébként marhára elegem van mindenből, minden kifolyik a kezem közül, az álmaim széttörnek, a hitem napjában többször romokban, mindig csak a helyzet miatt kikényszerített tologatás, halogatás, mert ez az ésszerű megoldás perpill. Meddig lehet ezt bírni? Már nem is emlékszem, hogy milyen az, amikor jóleső érzéssel zárul a nap.
13.12.
Van egy csomó blog, amiken nem tudok kiigazodni, nem jövök rá, hogy csupán írásgyakorlatként funkcionál, vagy érdemes-e mélyebb értelmet keresnem a tartalmában. Mondjuk olyat, amivel eddigi életem során még én sem találkoztam. Nem tudom miért érzem azt, hogy satnyul az emberek érdeklődési színvonala… Persze tudom, hogy egy csecsemőnek minden új – ez így is van rendjén -, de akkor is valami kurva nagy prücök van a világban. Lassan csodaszámba fog tartozni az érzelmesség kimutatása, mert félünk a sebezhetőségtől.
14.55.
Azt hiszem van az a helyzet, hogy a nagy tudástól helyrehozhatatlanul elhülyül az ember.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: